A születésed előtti utolsó hét nem volt egyszerű. Egyik nap arra ébredtem, hogy iszonyatosan ver a szívem. Annyira rosszul lettem, hogy még EKG-ra is kötöttek azon a héten a háziorvosnál. Mert berezeltem, hogy nem leszek elég jó Neked. Szerencsére semmit nem jelzett a gép, csak a bennem növekedő feszültség okozta a tüneteket.

Nem mindennap válik az ember apává. Én pedig még jóval édesanyád megismerése előtt eldöntöttem, hogy ha olyan szerencsés leszek, hogy valaki apának szólít majd, akkor én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy erre rászolgáljak. És ebben bizonytalanodtam el.

A születésed napján viszont már egyáltalán nem voltam ideges. Nyugalom szállt rám, és magabiztos voltam. Mind a ketten éreztük, hogy hamarosan érkezel, ezért örömmel néztünk az este/éjszaka/hajnal elébe.

Nem kórházban, nem a Covid miatt elszeparálva, és nem egyedül anyával orvosokkal körülvéve, hanem közösen, dúla és bábák segítségével otthon, természetesen és a legnagyobb békében, biztonságban érkeztél erre a világra.

Nem mondom, hogy a vajúdás során és a kitolási szakaszban nem fehéredtem el olykor, de leginkább azon döbbentem meg, hogy mennyire erős a feleségem, a te anyukád.

De magamra is büszke voltam, hiszen volt bátorságom a teljes utazásotokat megélni veletek közösen. Vittem anyukádnak törölközőt, itattam, fogtam a kezét, bíztattam. Ha pedig azt kérte, picit elengedtem a kezét. 

Így közeledtünk együtt a születésed percéhez.

Aztán egyszer csak olyan boldogság ült ki édesanyád arcára, amilyet még sose láttam rajta. Tudtam azonnal... megérkeztél. Az utolsó "métereket" nem erőlködve tetted meg, hanem egyszerűen kicsusszantál. Kellett pár másodperc ahhoz, hogy felfogjam... tényleg itt vagy már velünk!

Utána rögtön egy hatalmas levegővétellel indítottál, és egy pillanatig sem sírtál. Azonnal belefúrtad magad anya karjaiba, és büszkén mutogattad pirospozsgás arcodat!

És nem 5 vagy 10 percre láthattalak, érinthettelek, ölelhettelek mint sajnos sok apuka a gyermekét. Nem vágták el szinte azonnal a köldökzsinórt, nem vittek fürdeni, nem szakítottak ki édesanyád karjai közül, hanem volt időd testben és lélekben is megérkezni. Végül pedig egy szobában aludtunk el hármasban, és az azóta eltelt nyolc napban szinte egy másodpercet sem töltöttünk külön egymástól.

Hát ilyen körülmények között érkeztél meg drága kislányunk hozzánk.