Panni 10 napja van velünk, és már most rengeteget tanított nekem. Valamikor a 7. nap környékén egyre feszültebbé váltam. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy miként fogom én megvédeni őt, ha arra szükség lesz? Olyannyira ideges lettem ettől a gondolattól, hogy magamon is meglepődtem. Nekem, a szinte mindig békés és nyugalmat sugárzó, de közben azért szorongásra hajlamos embernek agresszív gondolatai támadnak? Úgy, hogy Pannit az ég világon semmi és senki nem fenyegeti

És akkor leesett! Megláttam azt az árnyékot, amit sok-sok könyv, több szakember, családállítás nem tudott a felszínre hozni. Magamat látom benne. Ő pont olyan védtelen most, mint ahogyan én éreztem magamat mindig, amikor bántottak, vagy kihasználták azt, hogy mozgássérült vagyok, és könnyű préda vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ennek a lenyomata még itt van bennem. Pedig itt van, és Panni nyitotta fel erre a szememet. És lehet, hogy a szorongás, a néha megmagyarázhatatlan rosszkedv, a sok éve „legyőzött”, de ritkán azért életjelet mutató pánikbetegségem is erről a tőről fakad. Abból, hogy nem tudtam megvédeni magam fizikailag, és utána úgy tettem mintha minden rendben lenne, miközben belül ordítottam.

Sokszor képzeltem azt, hogy vasemberré változok, és mindenkit, aki kedvtelésből megbántott… agyonverek, hogy visszaadjam. Tudom, hogy ez nem megoldás, de több évezredes evolúciós folyamatok dolgoznak bennünk. És amikor egy férfi a mai világban mindig arra van kényszerítve önhibáján kívül, hogy csak védekezzen, vagy még arra is képtelen legyen. Ez nyomot hagy benne. És mégis Panni születése kellett ahhoz, hogy ez feljöjjön és észre vegyem.

És minden összeállt egy pillanat alatt. A lélek ezt érzékelte pontosan, ezért a felnőtt éveimben arra fektettem a hangsúlyt, hogy intellektuálisan viszont kb senki ne találjon rajtam fogást, és ezt sikerült is elérnem. Egyszerűen nem akartam még egy területen kiszolgáltatott lenni. Lehet emiatt nem lettem alkalmazott, és maradtam a home office ölelő karjaiban, hogy elkerüljem a számomra nem szimpatikus embereket, azokat a szituációkat, amikor bántás érhetett volna. Úgy, hogy ma már verbálisan bárkivel szemben meg tudom magam védeni, mégis annyira belém éget a sok bántás, hogy még felnőttként is hatással van rám. A mai napig ha kimegyek az utcára egyedül, valamilyen megmagyarázhatatlan nyugtalanság vesz rajtam erőt olykor.  A home office marad, mert rengeteg előnye van, de már most érzem, hogy Panni abban is segíteni fog, hogy még jobban nyissak a világra, mint eddig.

És ezt az egész úgy jött fel, hogy egy nap pár percig az ölemben tartottam Pannit, és a szemeibe néztem.

A gyerekek tényleg gyógyítani jönnek erre a világra. Lelket, Földet, Mindent. Már most többet köszönhetek neki, mint Ő nekem.